Hírek
2024. aug. 26.
Öveges Technikum
- Program
- Kollégium
- Szabadidő
Csipetkék tábora augusztusban
Élménybeszámoló az idei Csipetke táborról egy oktatási szakasszisztens diákunk, Szakács Dominika tollából.
Az idei nyáron részt vettem a balatonfűzfői “VSZC Öveges József Technikum és Kollégium” csipetke táborában, s nagyon jól éreztem magamat!
Az első nap izgatottan érkeztünk meg és egy finom ebédet kaptunk a Nike étteremben, ahol még a glutén- és laktózérzékeny diákokra is figyeltek az étkezés során.
Ebéd után felfedeztük Fűzfőgyártelepet egy játékos túra keretében, ezzel is megismerkedhettünk az osztálytársainkkal, ami másrészt szuper volt, ugyanakkor érdekes is, mert közben sok helyet láttunk.
Este -, mivel nagyon lehült a levegő, s így a tábortüzes programot nem lehetett megtartani, - a kollégiumi klubban töltöttük az időt, ahol cscsóztunk, billiárdoztunk, pingpongoztunk, ami nagyon szórakoztató volt.
Másnap reggel zenés tornával kezdtünk, majd megreggeliztünk, s irány a Balaton!
A strandon fürödtünk, játszottunk, kvízeken és sorversenyeken vettünk részt, sőt, még egy rendőri bemutatót is láthattunk.
Délben a strandon ebédet kaptunk, este pedig visszatértünk a suliba egy zenés-játékos estére, így sokkal jobban összecsiszolódtunk az osztálytársakkal.
Az utolsó reggel már egy kicsit szomorúak és fáradtak voltunk, hogy vége a tábornak, de a reggeli órák még zenével és jókedvvel teltek, mert az iskolában a fejlesztőpedagógusok több tanteremben kreatív feladatokkal vártak bennünket.
Szóval a délelőtti programok és az eredményhirdetés is feldobta a hangulatot.
Ez a tábor tele volt élményekkel és rengeteg új barátot szereztem. Sok dolgot láttam és nagyon jó tapasztalatokat szereztem ebben a pár napban.
Már alig várom a következő nyarat, hogy nem csipetkeként, hanem már segítőként segíthessek a jövő évben érkező diákoknak megismerni Balatonfűzfőt!
Az évfolyamtársaim nevében is köszönöm azt a sok jó programot, fáradozást és segítséget a csapatvezetőinknek, pedagógusainknak és mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak a tábor lebonyolításához.
GALÉRIA
Csipetkék 2024 augusztus
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Sport és Tanulás Program
A Veszprémi Szakképzési Centrum a Pannon Egyetem “Sport és Tanulás Program” pályázat célkitűzéseivel összhangban pályázatot hirdet a „Sport és Tanulás Program”-ban való részvételre.
2024. szept. 6.
Öveges Technikum
Szülői értekezlet
2024.09.11-én szülői értekezletet az tartunk az Övegesben.
2024. szept. 6.
Öveges Technikum
Felnőttek oktatása 2024 szeptember
Most kell jelentkezni 2024 szeptemberében induló képzéseinkre.
2024. aug. 26.
Öveges Technikum